Eljön az idő, amikor az embernek már nincs kedve írni. Mert már leírta százszor, hogy mi a gond, de a szavak ebben az országban süket fülekre találnak. Mindenki ássa tovább a saját gödrét, és egyre mélyebbre kerül. Ugyanakkor minél mélyebbre kerül, annál kevesebb esélye van arra, hogy lássa és érdekelje, mi történik a mellette lévő többi gödörben. Nem segítenek egymásnak kimászni, nem hallják egymást, csak a versenyszellem dühöng, és a cél, hogy bármi áron legyőzzék a mellettük lévő gödrök vezetőit, és minél több embert csalogassanak a saját gödrükbe.

Minél mélyebbre ássuk magunkat, és minél több a gödör, annál kevesebb esély van arra, hogy utolérjük és lelökjük egyre gyarapodó és magasodó szemétdombjáról az országot elnyelő kisgömbőcöt. Az ő szemétdombja szervezett, zombik sokasága tölti egyre feljebb, és ő vidáman rikoltozza: Nekünk mindent szabad! Mi a törvények felett állunk!

A nagy szemétdomb körül már rengeteg árok van, mindegyik ároknak van saját miniszterelnök jelöltje, és mindegyik jelöltnek van saját kis rajongótábora. Erőiket nem egyesítik, és nem jönnek rá arra sem, hogy nem árkot kéne ásni, hanem egy nagy közös dombot kellene építeni, amely magasabb, tisztább és vonzóbb a nézelődők számára, mint a jelenlegi uralkodó szemétdombja.

Orbán egységes, másfélmilliós szavazótáborát nem győzheti le sok kicsi önjelölt árokásó, mert rossz az irány, rossz a technika, és rossz a cél! Az óra ketyeg, az idő egyre kevesebb, a szemétdomb pedig egyre elérhetetlenebb lesz, és eljön az idő, amikor már nem lesz ledönthető. Mi pedig lent leszünk valamelyik árok mélyén, a béka segge alatt, és soha többé nem tudunk onnan kijönni!

Árokásók egyesüljetek!