Egy zavart elme forradalma
2017. július 23. írta: Katona Andrea

Egy zavart elme forradalma

posvanyos.jpg

Aki nyitott szemmel jár, annak egy ideje már nincs kétsége afelől, hogy az Orbán és Nyaloncai Kft. hosszú évtizedekre tervezi magyarországi uralkodását. 2002-ben a vezér nagyon megzakkant, amikor elvesztette 100%-osan tutira vett győzelmét, és 8 évig nem tudott hozzáférni a hatalomhoz. Meg is tett mindent annak érdekében, hogy bármi áron újra felkapaszkodjon a hajóra, és ismét megkaparintsa a kapitányi beosztást.

Kordont bontott, hangzatos beszédeket tartott, fenyegetett, ígérgetett, és attól sem riadt vissza, hogy lángba borítsa a fővárost 2006 őszén. Nem furcsa, hogy a mostani, ellene folyó tüntetések békés jellegűek, és senkinek nem jut eszébe felgyújtani az autókat? Ja, kérem, nincsenek köztünk a fizetett, egybites agykapacitással rendelkező ösztönlények, akik pénzre-parancsra Molotov-koktélokat dobálnak, és utcakövekkel hajigálják a rendőröket. MÉG nincsenek köztünk, de várhatóan hamarosan megjelennek. Ha követjük a törökországi forgatókönyvet, akkor már biztosak lehetünk abban, hogy nem a Soros-bérencek képzése folyik titkos táborokban, hanem a fideszes provokátoroké. Milyen is lehet egy ilyen tábori program?

  1. program: Hogyan növesszünk hajat, és hogyan viseljük a szemüveget, hogy - ha nem szólalunk meg - esélyünk legyen beolvadni az ellenzéki tüntetők táborába?
  2. program: Szókincsbővítés 5 szóról 30-ra.
  3. program: Értelmes arckifejezés gyakorlása.
  4. program: Orbán-ellenes jelszavak betanulása, képzelt sztorik bemagolása arról, hogyan tette tönkre a Fidesz az életünket.
  5. program: Célba dobás rendőr bábukra.
  6. program: Hogyan készítsünk Molotov-koktélt?
  7. program: Csoportos autófelborítás és -rongálás (ellenzékhez tartozó járművek rendszámainak gyors felismerése).
  8. program: Épületek megrohamozása látványosan, ám sikertelenül.
  9. program: Hogyan használhatjuk fel a csordaösztönt, avagy miként rántsuk magunkkal a békés tüntetőket?
  10. program: Hogyan kenjük rá a mellettünk állóra, amit mi követtünk el?
  11. program: Hogyan tanúskodjunk hihetően, hitelesnek tűnően a tárgyalásokon a békés tüntetők ellen: elcsukló hang, szemekből áradó rettegés, kézremegés, félelem gyakorlása.

Egy ál-forradalom nagyon jól jönne Orbánnak, hiszen végre a valóságban is hazaárulást és ellenséget kiálthatna, s már nem csak a zavart elméjében léteznének ezek a támadók. Végre megvédhetné a "csőcseléktől" saját "hatalmas" szavazótáborát, kiadhatná a tűzparancsot, kihirdethetné a szükségállapotot, betilthatná az internetet, bevezethetné a statáriumot, korlátlan ura lehetne a fegyveres erőknek, és fáraóként igázhatná le azokat, akik makacs módon, a józan ész ellenére itt maradtak az országban, és minden rossz ellenére még mindig naivan hisznek abban, hogy 2018-ban változás következhet be, és ezek - akik ugyanazok - végre eltakarodnak a hatalomból.

Orbán valódi énjét sokan látták, köztük Václav Havel is (cseh író, politikus, csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök, a “Visegrádi Négyek” egyik alapítója), aki 2002-ben az alábbiakat mondta Orbán Viktorról:

“Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.”

Mondjátok, hogy nem volt igaza... Orbán foggal-körömmel kapaszkodik a hatalomba, hiszen pontosan tudja, ha elbukik, rács mögött végzi a haverjaival együtt és elveszítené összelopott milliárdos vagyonát.

Megnéztem a Tusványos/Posványoson tartott eseményeket, a fiatal lányka agyatlan csürhe általi köpködését, vegzálását, és iszonyatos harag támadt a lelkemben. Nehogy már ezek a buta, csökevényes agyú, primitív véglények mondják meg, hogy mi történjen az én országomban! Tőlem imádhatják szentként a magyar Ceaușescut, de ha ennyire szeretik, vigyék is a francba, minél messzebbre az országtól! Örömmel nekik adjuk!

Mindenesetre ideje nekünk is felkészülni! Elég volt az ücsörgésből és a jajveszékelésből, ez bizony már vérre megy! Nem hagyhatjuk, hogy ezek gyakorolják a hatalmat a nép fölött, fölötted, fölöttem, a gyerekeink felett, a szüleink felett, és nem hagyhatjuk, hogy az ország értelmi színvonalát egy faluvégi kocsma 3 feles utáni szintjére süllyesszék le. El akarnak taposni? Hát, Viktor, millióknak van már elege belőled, vigyázz, nehogy fordítva legyen!

A bejegyzés trackback címe:

https://viharzona.blog.hu/api/trackback/id/tr4812727084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása