Ha leírom az igazat, gyűlölködő vagyok?
2017. augusztus 08. írta: Katona Andrea

Ha leírom az igazat, gyűlölködő vagyok?

orban_virag.jpg

A tények makacs dolgok. Lehet őket szépíteni, de felesleges, mert hazugság. Amikor az ember például egy csúnya kisbabát lát (aki ettől még a szüleinek a legszebb, és mint tudjuk, a szépség egyébként sem minden), ritkán szokta azt mondani a szülőknek, hogy milyen gyönyörű ez a gyerek. Inkább más jelzőket használ: milyen aranyos, milyen édes, kedves, tündéri stb. És ez mind igaz is lehet.

A magyar kormány tagjaira és baráti körére azonban ezen jelzők egyike mondható. Németh Szilárd nem szép, Kósa Lajos nem aranyos, Balog Zoltán nem édes és Orbán Viktor sem tündéri. Róluk az emberek többségének egész más jelzők jutnak eszébe, úgy mint: ostoba, gonosz, rosszindulatú, álszent és hazug.

Ha nevén nevezem a gyereket, azaz kimondom, amit gondolok, még akkor is, ha indulatok nélkül teszem, - ami azért valljuk be, nagy teljesítmény -, rögtön akad egy-két finnyás hozzászóló, aki a véleményed nyert kimondása után homlokodra süti a "gyűlölködő" bélyegzőt, és azt mondja, te sem vagy más, mint a fideszesek. Mert gyűlöletet keltesz.

Csendben megkérdezem: én keltek gyűlöletet? Miattam van ilyen pattanásig feszült hangulat? Én tehetek arról, hogy az emberek megkeseredettek és ilyenné váltak? Nem hiszek a régi közmondásban, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, bár, a mai kenyerek állapotát elnézve azok is okozhatnak koponyalapi törést.

De próbáljunk máshogy kommunikálni, nézzünk egy-két mondatot, hogyan hangzana az igazság a finnyáskodók nyelvén:

Igazság: Orbánék pofátlan módon ellopták az ország vagyonát, és amit meghagytak, azt a miniszterelnök elmebeteg mániáira költik.

Kényes lelkű verzió: Magyarország kormánya sajátos módon helyezi biztonságba az ország vagyonát, s fontosnak tartja, hogy egy jelentéktelen összeget a miniszterelnök rekreációs programjaira áldozzanak. 

Hááááát, akárhogy nézem, nem ugyanaz. Ahogy a kutyaszar se lesz virágillatú attól, hogy illatosítót fújsz rá. A kutyaszar bizony kutyaszar marad. Ahogy a buta ember ostoba marad, a tolvaj becstelen és a kormány hazug. Akkor is, ha butuskának, rászorulónak és füllentőnek titulálom.

A bejegyzés trackback címe:

https://viharzona.blog.hu/api/trackback/id/tr5512728840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása