Gödörügyi konferencia, avagy gödörből gödörbe – rendszerváltás civil módra
2015. március 07. írta: Katona Andrea

Gödörügyi konferencia, avagy gödörből gödörbe – rendszerváltás civil módra

asas_3.jpg

 

A feladat adott: gödröt kell ásni! Gödröt ásni egyszerű, kell hozzá egy ásó, föld és egy ember, aki ásni kezd.... Ám ne becsüljük le a gödör ásás tudományát. Nem szabad csak úgy nekilátni, hiszen egy ilyen dolog komoly előkészületeket igényel...

Először is össze kell hívni egy gödörügyi konferenciát, és mivel demokrácia van, biztosítani kell, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. Az is, aki életében nem látott még ásót, sőt esetleg földet sem, és ilyen típusú munkához sem volt életében semmi köze. Véleménye azonban van, és ez fontos!

A konferencia (légyen az valódi vagy virtuális) meghirdetésre kerül. Eljön a nagy nap, ami a várva várt megoldást hozhatja. A szervező elővezeti a nagy feladatot: gödröt kell ásni. Még szinte be sem fejezte a mondatot, már több kéz is a magasban van. Ezt nem lehet csak ilyen egyszerűen - derül ki a hozzászólásokból. A következő kérdésekre kell a választ megtalálni, mielőtt ásni kezdenénk, vagy végleg definiálnánk a feladatot:

1.) Hogy kerülhettünk olyan helyzetbe, hogy gödröt kelljen ásni?

2.) Kik a felelősek ezért, hogy idáig jutottunk, és mikor vonjuk őket felelősségre?

3.) Megfogalmaztuk-e már részletesen, hogy tulajdonképpen mi célból jött létre a konferencia?

4.) Beszéljük meg, és határozottan jelentsük ki, hogy a régi ásók és az ásókat kezelő emberek alkalmatlanok a feladatra, új arcok kellenek, új kezekkel, lehetőleg olyanok, akiket nem zavarnak meg mindenféle korábbi tapasztalatok, és így képesek új módszerként akár az ásó nyelével is ásni.

4.) Mindenképpen alakuljanak szekciók, amelyeket megfelelő szakértői gárda vezet, de a tagság állhat sok-sok amatőrből is. Kell tehát:

  • az ásás történelmi kialakulásával foglalkozó csoport;
  • a korábbi gödrök és gödörásók hibáit feltáró csoport;
  • a talaj minőségét vizsgáló csoport;
  • az ásó anyagának kiválasztását segítő csoport;
  • az ásónyél anyagának, optimális méretének kialakítását meghatározó csoport (tulajdonképpen ez lehet kettő is, mert a feladat bonyolult);
  • az ásó megfelelő dőlésszögének kidolgozásáért felelős munkacsoport;
  • a megfelelő személy (azaz az ásást végző humán erőforrás) kiválasztását biztosító HR-csoport;
  • egy öko-csoport, amelyik a gödör ásás bolygóra gyakorolt lehetséges hatását vizsgálja;
  • egy marketing csoport, amelyik sajtótájékoztatót tart a gödör ásásának fontosságáról;
  • egy csoport, amelyik összefogja a különféle csoportok működését;
  • stb.

5.) Legyen lehetőség és idő a konferencián elhangzott javaslatok részletes kidolgozására.

Fontos, hogy legyen Facebook oldalunk, amelyet lájkolhatnak a látogatók, és akár csatlakozhatnak is hozzánk, ha nekik is vannak gödör ásási terveik vagy ezzel kapcsolatos javaslataik.

A munka megkezdődik... Ám rövid idő alatt kiderül, hogy nincs közös álláspont, állandóvá és kibékíthetetlenné válik az ellentét azok között, akik jobb, és azok között, akik bal lábbal kezdenének ásni.... Kompromisszum híján, valamint annak okán, hogy nem találtunk olyan embert, aki nem valamelyik szélső lábát használja erre a feladatra, az ellentét feloldhatatlannak tűnik...

Meg kell fogalmaznunk azt is, hogy kinek a véleménye érdektelen számunkra. Azok, akik az elmúlt 25 évben már ástak gödröt, ne szóljanak bele, mert azok vacak gödrök voltak, ezért teljesen újat kell ásni (mint a rendőr, aki azért ás három gödröt, mert az első kettő kicsi lett).

Kiemelten kell kezelnünk a hátrányos helyzetűek, a nők és fogyatékkal élők véleményét, és fontos, hogy Gizi néni is mondja el a véleményét a gödör ásásról. Gizi néni ugyan eleinte nem akart véleményt mondani, mondván, hogy ő nem ért ehhez, de felvilágosítottuk, hogy egy demokráciában bizony neki is véleményt kell formálnia, mert az ilyen kérdésekben elengedhetetlen az állampolgári részvétel.

Az ötlet kipattanása óta eltelt néhány év, és gödör azóta sincs, mert még mindig nincs végleges, konszenzuson alapuló, mindenki által elfogadható terv. Idő közben sajnos kihalt az a generáció is, amelyik még emlékezett arra, hogy tulajdonképpen miért is akartunk gödröt ásni, így már csak hagyománytiszteletből tartjuk meg az évenkénti gödörügyi konferenciát. Az elmúlt évek alatt új emberek érkeztek a csoportba, ezért néhány vita újra kezdődött, biztosítva így az örök körforgást...

Így felesleges gödröt ásni... Ráadásul, ha jobban megnézzük, hova ásunk? Egy akkora gödörben vagyunk, hogy nálunk lejjebb már csak a bányászbéka van. Nem betemetni kellene inkább a gödröt, ahelyett, hogy tovább ásnánk??? Egyszer talán majd felveti valaki ezt az ötletet is, és elkezdődhet a gödörfeltöltési konferencia is...

Éljen a demokrácia!!!! Túltoltuk, Béláim, túltoltuk.... (Ha értitek, mire gondolok.)

 

***********************************************

boritokep_demo.jpg

Ha egyetértesz, és végre tenni is szeretnél a változásért, csatlakozz:

DEMO - Demokratikus Európai Magyarországért

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://viharzona.blog.hu/api/trackback/id/tr587235743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

integrans 2015.03.08. 02:34:19

Kedves Embertársak!
Eget verő államszervezeti/közigazgatási tévedés/mulasztás, jogállapot tévesztés történt a szocializmusnak mondott rendszer vége, és a kapitalista rendszerbe való átmenet kezdetén.

Lényegét tekintve úgy és annyi történt, (és alapos okkal feltehetőleg ismerethiányok, avagy szakmaiatlanságok miatt) hogy alaptalanul, és ennél fogva jogszerűtlenül (diktatórikusan) lett bevezetve az akkori új jogrend!! - Amiről ráadásul nem csak hogy nem lett behatóan tájékoztatva a nyilvánosság, hanem ugyan emiatt a hiányosság okán, persze hogy nem is fogadhatta el magára nézve kötelezőnek a társadalom, a voltaképpen „suba alatt” bevezetett jogrendet.

Mondhatni azt is, hogy rémes tévedésbe estünk akként, hogy elővigyázatlanul bele sem egyeztünk semmibe sem, - ám mégis úgy cselekszünk negyedszázada, mintha a jogállamiság fennállna teljes mértékben és jogszerűen. - Jóllehet az is egyértelmű, hogy éppen a beleegyezés nélküliségek következtében eleve jogszerűtlen kiindulópontú az un. rendszerváltás jogrendje.

Ennek következtében a kérdés az és annyi, hogy hogyan helytálló a jogállamiság. - Könnyen belátható, hogy Közmegegyezés nélkül megalapozatlan a jogállamiság. - Azaz, érvénytelen.

Mindennek következtében egyértelműen az az ésszerű és jogszerű válasz a jelen helyzetre, hogy a jogállamiságot érvényesítenünk szükséges Közmegegyezéssel - a társadalmi szerződés eszközzel!

Egyszersmind az is kétséget kizáróan belátható, hogy amikor a megalapozatlan joggyakorlást, vagyis magát a jogrendet a politikai rendszer használja fel eszközként, - minden kétséget kizáróan jogosulatlanul, - nem egy esetben a társadalommal szemben és kárára, akár 25 éven át, - akkor elsődlegesen egy kollektív megtévesztődöttségeken/gondatlanságokon, és/vagy erőfölényeken alapuló áljogállamiságról, és így a joggal, jogrenddel való akart, vagy akaratlan államszervezeti visszaélés alapesetiségéről is beszélhetünk. - Tehát a mostani helyzet, az nem az ok, hanem annak az elburjánzott következménye, hogy a jogszerű jogalapok és így maga a jogállamiság megalapozatlan negyedszázada. Noha a jogtalanság, már önmagában közjogi érvénytelenséget jelent. - Mindennek következtében alapos okkal feltételezhető, hogy a jogbitorlás jogesete és a színlelt szerződés esete áll fenn. Illetve a tévedésbe esés esete is egyidejűleg. - Jogbitorlás "Jogot bitorol az, aki őt meg nem illető jogot gyakorol."

Szóból ért a magyar: "A jogállapot a társadalmi szerződésre épül. A szerződéssel kezdődik a társadalom élete, de véget a kormányzat elfajulásával ér, amikor a végrehajtó hatalom elbitorolja a főhatalmat az általános akarattól, azaz a néptől." Rousseau - Lásd tovább, és, állj ki a jogállamiság helyreállításáért, állj ki a jogaidért az „Ott leszek” gomb megnyomásával. És akiket meghívtok, azoknak mondjátok el, értsék meg, hogy a Közmegegyezés mindenkinek eleve személyes érdekében is áll. www.facebook.com/events/307310152808180/