Jön Orbán új népe, aki kormányon tartja élete végéig
2017. június 21. írta: Katona Andrea

Jön Orbán új népe, aki kormányon tartja élete végéig

nol_1-678x381.jpg

Mindig is utáltam, ha valaki beleszólt a dolgaimba, pláne, ha semmi köze nem volt hozzá. Az én elveim szerint a szomszédban lakó fickó ne akarja megmondani, hogy nálunk ki legyen az úr a házban, és ne szóljon bele abba se, mire költjük a család pénzét. Pláne ne gondolja azt, hogy a mi keresetünkből neki alanyi jogon bármi is járna, vagy nyugodtan leszedheti a cseresznyefánkról a termést, csak azért, mert anno a dédszülei életében a két telek még egy volt. Már nem az! Mi itt lakunk, ő pedig ott. Kerítés van köztünk, vagy ha úgy jobban tetszik, országhatár.

Ha döntést hozok valamiről, akkor úgy illik, hogy vállaljam annak következményeit. Ne csak a pozitív, hanem a negatív dolgokat is. És legyek tisztában azzal, hogy nemcsak jogaim, de kötelességeim is vannak. A külhoni magyarok - és itt most nem azokra a honfitársainkra gondolok, akik megunták ezt a rendszert, és máshol keresik a boldogulásukat vagy külföldön vállaltak állást, hanem azokra, akik soha nem éltek az ország jelenlegi határain belül és nem is tervezik - az állampolgársággal együtt lehetőséget kaptak anno arra, hogy beleszólhassanak a belügyeinkbe, azaz szavazhassanak arról, melyik párt legyen nálunk a vezető erő. Más farkával könnyű verni a csalánt, de eléggé inkorrekt dolog úgy szavazni, hogy emiatt az itt élők szívnak!

A szolgalelkű, lovon parádézó és leginkább vadászgatni szerető Semjén (Tömjén) Zsolt újabb remek ötlettel állt elő. Szerinte tovább kell egyszerűsíteni a határon túli magyarok jelenlegi szavazási rendszerét. Az, hogy ezek az emberek már most is szavazhatnak levélben, míg a külföldön dolgozó itthoniaknak ehhez egy nagykövetség kell, nem számít! A Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program idei zárókonferenciáján büszkén jelentette ki, hogy hamarosan meglesz az egymillió új magyar állampolgár. Pompás! Már csak ez hiányzott. Egymillió olyan szavazó, aki nem él Magyarországon! Sokan csalódtak az utóbbi években a Fideszben, a szavazótáboruk folyamatosan csökken. Nincs hát más út, szavazókat kell importálni. Meg kell ígérni neki sok mindent, többek között azt, hogy minden támogatás jár nekik, ami az itthon élőknek, így kaphatnak például anyasági támogatást, nyugdíjat, stadiont, templom és kórház felújítást, egyetemet és ki tudja még, mit!

Hát nem! Elég volt! Én tisztelem az Erdélyben élőket, a kárpátaljai magyarokat és még sorolhatnám, de én se szólok bele abba, hogy mi történjen a portájukon. Érinti őket, ha nálunk bezárják az egyetemeket? Nem! Érinti őket, ha nálunk a sajtószabadság a múlté? Nem! Érinti őket a MANYUP vagyonok lenyúlása, a Quaestor károsultak problémája, a kenyér, hús és benzinárak növekedése? Nem! Adóznak az országunkban? Tesznek hozzá bármit is az ország gyarapodásához? Ha a válasz NEM, akkor milyen jogon akarnak szavazni?

Orbán szerint új nép kell! Szerintem meg új kormány!

A bejegyzés trackback címe:

https://viharzona.blog.hu/api/trackback/id/tr7612727018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.