Síron túli üzenet
2020. július 28. írta: Katona Andrea

Síron túli üzenet

laci_andi.jpg

Már két hete…. Két hete, hogy úgy döntöttél, képtelen vagy tovább élni. Talán egy váratlan hír, vagy csak az utolsó csepp a pohárban… Ki tudja, mi volt, már sosem fog kiderülni, az igazságot egyedül te tudod, te pedig magaddal vitted örökre.

Egyfolytában nézem a videóidat, az előadásokat, interjúkat, és képtelen vagyok elhinni, hogy meghaltál, hogy nem hallak és nem látlak többé. Értetlenül nézem az utolsó WhatsApp üzenetemet, ami már örökre olvasatlan marad.

Könnyek között hallgatom, amit mondtál: Küzdeni kell tovább, soha nem adhatjuk fel. Te valamiért mégis úgy döntöttél, hogy feladod. Nem tudtunk téged megmenteni, nem tudtunk neked segíteni, sőt, mi is a nyakadba kapaszkodtunk, mert olyan erősnek tűntél.

Azóta minden este azzal alszom el, hátha újra 13-a reggele lesz, vagy arra ébredek, csak egy borzalmas rémálom volt a halálod…, miközben tudom, hogy ez hiú remény. Nagyon hiányzol!

Múlt pénteken ott álltam a temetésen a családod mellett, egy fának dőlve néztem csendben a nehéz, barna koporsódat, ami mellett Ricsi öcséd térdelt sírva. Legszívesebben odarohantam volna, hogy kinyissam, tényleg benne vagy-e. Az egész gyászmise alatt arra vártam, hogy egyszer csak megjelensz mosolyogva, és azt mondod: Örülök, hogy mind itt vagytok, akkor most mindenki kapjon fel egy kapát! Csak nem hittétek, hogy tényleg feladom?

Hallgattam a zenét, és képtelen voltam elhinni, hogy élettelenül fekszel abban a gyűlöletes faládában, és hamarosan végleg elnyel a föld. Kértelek, hogy adj valami jelet, ha látsz, vagy ha itt vagy – mire megrezdült a szél, és a hajamat finoman megsimította egy falevél. Te voltál?

Csak álltam ott bénultan, már azt sem éreztem, hogy a lábaim a magassarkú cipőben elmerevedtek, csak néztem magam elé, de lélekben máshol jártam, újra ott voltál előttem, mosollyal az arcodon. Én is rád mosolyogtam, és éreztem, hogy furcsán néznek rám az emberek… Mosolyogni egy temetésen….

Aztán elindult a menet, és te megint nem tiltakoztál, némán hagytad, hogy vigyenek az erős kezek, és letegyenek arra a hideg márványra, ami a sírgödör tetejét fedte.

Édesanyád ült előttem, halkan, csendben zokogott, ráborult a koporsódra, és csak azt ismételgette: Miért, fiam, miért? A mentősök aggódva figyelték minden mozdulatát.

Nincs annál borzalmasabb fájdalom, mintha a szülőnek kell eltemetni a gyermekét. Annyira természetellenes, annyira igazságtalan. Hogy tehetted ezt?

Haragszom rád! Legszívesebben felpofoználak, mert ez az utolsó döntésed életed legkegyetlenebb döntése volt, itt hagytál mindenkit, aki szeretett, egy soha nem múló, gyötrő fájdalommal. Vajon eszedbe jutott ez az utolsó pillanatban?

Néztem a sírkövedet, a fekete márványt, hallottam, hogy valakik beszélnek, énekelnek, de a tudatomig nem jutott el. Körbenéztem, ameddig a szem ellátott, emberek álltak, mind téged gyászoltak, és ahogy én, ők sem értették, miért tetted ezt.

A sírodat koszorúk százai borították, alig fértek el. Ha keresnéd, az enyém a fejed mögött van, rózsákkal, és két üzenettel: Áldíj tut o szunto dél! ....... Hiányzol, Andi

Megdöbbennél, ha láttad volna, milyen sokan jöttek el a végső búcsúra, és jót mosolyognál, ha tudnád, hogy kik nem… Ha találkozunk, majd elmesélem.

A szertartás végén odaléptem Ricsi öcsédhez, megsimogattam a karját. Megfordult, és szótlanul átölelt. Szavak nélkül is értettük egymást. Félelmetesen hasonlít rád, a szeme, a szája, az arca, a haja, a mosolya. Remélem, felnő ahhoz a feladathoz, ami vár rá! Én segíteni fogom, ha ő is akarja!

A családod azt kérte, ne készüljön fotó és videó a temetéseden, de mindig vannak exhibicionista emberek és sajtósok, akiknek a kérés semmit sem jelent. Olyan borzasztó ez!

Még a temetés sem volt meg, de néhány irigy ember már elkezdte bemocskolni az eredményeidet és a nevedet. Többségében (dísz)cigányok…. Gyáva dolog ez. Korlátolt, buta emberek, akik nem látják, hogy azt az eredményt, azt a hidat, amit felépítettél, inkább folytatni kellene, mintsem lerombolni. Azt hiszem, gondolatban és tettekben előrébb jártál, mint a kor, amelybe születtél.

A temetés másnapján egy barátnőm átküldte a Romnet egyik fotóját (ami ugye nem készülhetett volna el). A sírkövedet és a koszorúkat mutatja. És csak aki jobban megnézi, az veszi észre, hogy a fekete márványban a bevésett képed mellett egy női arc tükröződik…, az enyém!

romnet_1.jpg

Cigány barátaim azt mondták, ez üzenet. Egy befejezetlen dologra utal, amit ketten kezdtünk el…

Tudom, hogy van közös feladatunk, és emlékszem, mit ígértem neked: egy olyan országot, amelyet te is szerettél volna. Nehéz örökséget hagytál rám, Bogdán Laci, még keresem a társakat. Néhányat már találtam, remek emberek, te küldted őket, mert te vagy az a közös pont, ami összeköt minket.

Egyébként meg közlöm, hogy gonosz dolog a síron túlról üzenni, tudod, hogy nem hiszek ezekben a dolgokban, és direkt csinálod, ugye? Hát, akkor jelzem, hogy tiszta libabőr lettem… Elégedett vagy?

 

Ui.: Írhatnál néha…. Elég lesz csak annyi: Mitcs

A bejegyzés trackback címe:

https://viharzona.blog.hu/api/trackback/id/tr2416081680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jómama · http://szabonemarika.blogspot.com/ 2020.07.29. 13:12:24

Jó Isten adjon nyugodalmat és békét szívének.Azt az utat mit kitaposott tovább kell vinni.

Zsuzsanna Heltai 2020.07.29. 14:16:53

Andrea, sok erőt Önnek. Szívszorító.

mordormodor 2020.07.29. 14:50:26

Megrendítő. Még mindig hihetetlen. Fájdalmas és rendkívül emberi.

ancsika3114 2020.07.29. 17:41:24

Nem csitul a fájdalom.
Pedig én nem is ismertem.
Csak annyit tudtam róla, amit a képernyőről, és az írott oldalakról tudhattam.
Mégis, már sok könny végigfolyt csendesen az arcomon, miatta, érte.
Andrea megint kihozta a könnyeket.
Vajon tudta, hogy milyen sokan tisztelik?
Hogy milyen sok embernek adott reményt, hitet egy jobb világra?
Sokan, sokáig nem tudjuk ezt feldolgozni.
Nyugodj békében, Bogdán Laci!

Magdi Branko 2020.07.29. 18:07:18

Szivszorito ez az iras vegig sirtam nagyon nagy tiszteletet az ironak.Nem tudok napirendre terni csak annyit miert miert tortenhetett ez a nagy tragedia .Reszvetem mindenkinek aki tisztelte es szerette a Polgarmesrer Urat Laszlot.Az Angyalkak vigyazzanak ra.

Évicske 2020.07.29. 18:40:14

Szabó Lőrinc: ''Nem!''

Hogy: nem! - mindig ebbe ütközni! - Nem!
és Nem! - és forrva, fagyva, égve várni!
Miért: Nem? - a jajra csak egy túlvilági
Mert: Nem! - válaszát kapni szüntelen!
Nem! Nem! - Nincs Talán, nincs többé Igen.
Nem! - Nincs alku, s ez a Nincs óriási.
Nem! - lázadhatnak kín s düh harsonái:
Nem! - győz a Föld s a süketnéma Menny.
Nem! - Baromibb őr, érthetetlenebb, -
Nem! - nincs királyibb, sérthetetlenebb!
Nem vagy! - Csak ez van, a hiány, a seb!
Nem! - Nem?! Nem? Nem. Tudom. De
nem hiszem.
Nem vagy! - Nem vagy?! Nem hiszem el
sosem:
fájsz, kedves, fájsz, fájsz rettenetesen!

Mária Kövérné Tarcsai 2020.07.30. 15:06:22

Azt írta keresi a társakat a segítséghez. A László halálával kapcsolatos vagy a roma kérdésekhez. Ne csak a romák között keressen. Keressen köztünk is.

Marianna Ferenczy 2020.07.30. 18:45:31

:-( ::Bogdán László nem "önként vállalt"..."kínhalált" halt, ahogyan olvasni lehetett például a Beer szavait egy cikkben. ... Még a Horváth sem merte így emlegetni a történteket a szégyenletes mondókájában. ... Stb., stb. ............................................................................................................................... . :-(

messzimami 2020.07.31. 11:19:01

Úgy 10 évvel ezelőtt, terveztem, hogy felkeresem.
Szerettem volna a tanácsát kérni abban, hogy hogyan lehet egy lerobbant kis faluból azt kihozni, amit ő tett Cserdivel. Az én falum – aminek akkor a polgármestere voltam – ugyan szinte színtiszta „magyar” lakta település, de a problémáink hasonlóak voltak.
Aztán a találkozót addig halogattam amíg már okafogyottá vált a tanácskérés. Voltak nálunk is eredmények, de az én „népem” nem hálás volt nekem ezért, hanem leváltott… (Ez egy hosszabb történet lenne, de itt most nincs jelentősége, csak annyiban, hogy közelebbről ismerem azt a világot.)
Ő a polgármesterséget sokkal jobban csinálta nálam, mert a szigorúsága mellett is elfogadták a falujában.
Akkor mégis mi történhetett vele?
Egy pm. munkájának az csak az egyik része, hogy szeretik és elfogadják a vezetését az emberek, mellette ott voltak a nagyívű tervei, amihez a „nagypolitika” segítségére is szüksége lett volna, azonban ehhez túl őszinte volt. Én – a szerzett tapasztalatok alapján – tudom, hogy ahhoz, hogy kihúzzák a faluja nevét a pályázatokon a nyertesek listájából elég lett volna egyetlen olyan kritikus megszólalása ahol a Farkas F. díszcigányt, és „áldásos tevékenységét”, a 65. felépült stadiont és hasonlókat emlegessen. Miután neki nem egy ilyen megszólalása, hanem sok volt, pénznyerési esélye fokozatosan a nullára esett vissza. Pénz és támogatás nélkül viszont nem tudta tovább építeni a „nagy tervet”. Próbálkozott, érvelt okosan, közelről átlátva a problémákat, de egyre szűkült a mozgástere, és végül a szó szoros és átvitt értelmében is elfogyott körülötte e levegő…
(persze, ezt csak én gondolom így, a valóságot nem tudhatom, hogy mi is történt)

A kezdeti éveit nyomon követtem, de aztán – eltávolodva ettől az önkormányzatos világtól – már nem voltak információim róla.
Most, hogy megtörtént a tragédia sorra nézve azt a rengeteg videót, ami fenn van a neten és most látom csak, hogy micsoda küldetéstudattal ment mindenhova ahol szólhatott, szeretett (lenézett, megvetett, kiközösített!!) népe érdekében. Kezdetben csak tiszteltem, mostanra már csodálom ezt az embert, és most sajnálom igazán, hogy nem kerestem meg annak idején...
Ment mindenhova ahova csak meghívták, beszélt, érvelt minden látható és láthatatlan eredmény nélkül.
Az 1000. előadással és 100. TV riporttal sem ért el a cigányság megítélésében semmit. Sőt, gerinces kiállásáért nem megbecsülés, hanem számos atrocitás érte az utóbbi időben… így aztán feladta…
Utolsó tetteként ennél nagyobban nem tudott üvölteni, minthogy eldobta az életét!

Az most meg már csak rajtunk múlik, hogy ezt most meghallottuk-e?

Ui: Kedves Andrea! Sok-sok nekrológot, visszaemlékezést, elköszönést olvastam már Bogdán Lászlóról, de csak a Te írásod késztetett a reagálásra. Annyira szép, emberséges ahogy írsz róla, a barátságotokról, a fájdalmadról, az érzéseidről...
A kép meg amit ide feltettél önmagáért beszél: azt látom a szemében, hogy annyira büszke Rád... Szólj, ha tudok valamiben segíteni!

Katona Andrea 2020.07.31. 15:34:59

@messzimami: Köszönöm a gyönyörű szavakat, messzimami. Laci a végsőkig küzdött, mindig újra és újra felállt a padlóról. Aztán valami olyasmi történt, ami miatt meghozta ezt a szörnyű döntést. Sosem fogom tudni ezt elfogadni, képtelen vagyok. Nézem a videóit, és olyan élő...
Kérlek, jelölj be a Facebookon, ha gondolod, szükség lesz segítőkre! Számítok rád!
süti beállítások módosítása