“Libsibolsi büdös ribanc” vs. félművelt sunyi parasztok
2017. augusztus 01. írta: Katona Andrea

“Libsibolsi büdös ribanc” vs. félművelt sunyi parasztok

parlament-_24_hu.jpg

Amikor már végképp kezded elveszíteni a reményt, és a mindennapi hozzászólásokat látva azt gondolod, hogy a civilizációnak vége, a kultúra az enyészeté, és lehetetlenné vált minden érveken alapuló, másikat tisztelő vita, hirtelen történik valami. A primitív, agresszív, maximum 30 szóból álló szókinccsel rendelkező tömegből fénylő csillagként kezdenek kiemelkedni az eddig háttérbe szorított, intelligens emberek. És kiderül, sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkozunk, akik még olvasunk, értelmezünk, gondolkodunk, tiszteletben tartjuk a helyesírás szabályait, és képesek vagyunk káromkodás nélkül is érvelni.

Fejétől bűzlik a hal, a parlamentben más sem hallani, csak sértegetéseket, személyeskedő gúnyolódást, a másik földbe taposását, a tisztelet teljes hiányát. Ez a minta vírusként terjedt el, és ha az ember ellentétes véleményt mert nyilvánítani, az volt a legkevesebb, ha "libsibolsi büdös ribancnak" titulálták. Milyen igaza volt Márainak:  "És ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok." Hát, itt vannak! Itt vannak, átvették a hatalmat, és minden értéket el akarnak pusztítani, amely nem igazolja a hazugságaikat. Az értelmes ember pedig döbbenten néz, a múzsák is bénultan hallgatnak...

2018-ban nemcsak arról kell döntenünk, hogy ki vezesse az országot! Sokkal többről van szó! Arról kell szavaznunk, hogy milyen jövő felé indulunk el: egy félázsiai, primitív, a tudást lenéző, Európától egyre távolodó irányba, ahol megszűnik a szabad akarat, és egy vérszívó, mindenkin átgázoló, a hatalom mámorában tobzódó, primitív politikai csoport uralkodik milliókon, vagy erőt veszünk magunkon, és süllyesztőbe küldjük őket.

Most nem maradhatsz passzív, nem mondhatod, hogy téged nem érdekel a politika, mert ha ezek a nyakunkon maradnak, az bizony mindannyiunk felelőssége. Nem mész el szavazni? Hajtogatod az agyadba égett mantrát, hogy nincs alternatíva? VAN! MI VAGYUNK AZOK! MI MAGUNK!

A pártok vezetői csak azon dolgoznak, hogy a székük megmaradjon? Ezek ugyanazok? Ugyan, mit tehetnék egymagam? FELEJTSÜK EL EZEKET A MONDATOKAT!

A szavazásoknak mindig van egy olyan résztvevője, aki csak biodíszlet. Aki csak addig fontos, amíg valamelyik négyzetbe berajzolja az X-et, ám utána újabb négy évre el van felejtve. Ez a szavazó! Az állampolgár! Akinek a hátán felmásznak a képviselők, majd elfelejtik őket, mert már csak a pártfegyelem és az önös érdekek marad a mozgatórugóik a gombnyomogatásnál.

Valamelyik nap egy barátom kétségbeesve tette fel a kérdést a Facebookon: No, de ki képvisel ENGEM? Azt mondjátok, nincs az országban 199 olyan ember, akit szívesebben látnánk a parlamentben, mint a mostaniakat? Azt mondjátok, nem vagyunk ennyien?

Én változást akarok! Egy másképp működő országot akarok! Elég volt a primitív, önző, másokat eltaposó emberek uralmából! Nem kellenek Orbánok, Rezsiszilárdok, L. Simonok, Andy Vajnák, Lázárok, Rogánok, Matolcsyk, Farkas Flóriánok, sem pedig nemzeti gázszerelők. Ha az arcukra nézel, nem szorul ökölbe a kezed? Egy képviselő az ország szolgája! Fordítva ez nem működik, mert nem hagyjuk!

Tudom, hogy sokan utáljátok a pártokat, mert nem hisztek bennük. És saját magatokban hisztek? Ha te is úgy érzed, nincs kire szavaznod, de érzed, hogy ideje a tettek mezejére lépned, és tenni akarsz egy megújult országért, mi várunk Téged!

Mert van a szavazóknak saját pártja, ez a VÁLASZ, a Változást Akaró Szavazóké. Nincsenek köztük ismert emberek, se lejárt szavatosságú politikusok. Nincsenek millióink, se hátsó szándékú támogatóink. Nincs se paripánk, se fegyverünk, csak egy álmunk, amely megvalósítható! De ha sokan vagyunk, egy változást hozó tömeggé nőhetünk. Gyere velünk! Ne bújj el a szavak mögött, és kérlek, ne mondd, hogy nincs kire szavazni!

Facebook: VÁLASZ-ra várva csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://viharzona.blog.hu/api/trackback/id/tr7612727100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása