Amilyen egy kormány, olyan az igazságszolgáltatása
2017. június 22. írta: Katona Andrea

Amilyen egy kormány, olyan az igazságszolgáltatása

pinterorban.jpg

Kézi vezérlésű rendőrség, ügyészség és bíróság. Olyan vezetőkkel, akik egy demokratikus országban elképzelhetetlenek lennének egy ilyen terület élén, de Orbánnak tökéletesek. Szolgalelkűek, megalkuvók, és eladják az anyjukat is Vitya egy mosolyáért.

Két hét alatt rendet teszek! - hirdette ki fennhéjázóan Pintér Sándor, aki körül már olyan sok a szemét, hogy ideje lenne már egy igazi, tényfeltáró felelősségre vonásnak. Olajszőkítés, Clodo-ügy, robbantások, 85 évre titkosított vallomások szegélyezik pályáját. Esélyes, hogy a műanyag lakat is rárohadna!

Rend persze nincs, hacsak nem tarjuk annak azt, hogy a bűnözők - már ha egyáltalán elkapják őket - enyhe ítéleteket kapnak (hiszen holló a hollónak nem vájja ki a szemét), enyhe vétséget elkövetők elítélhetőségén hatalmas bírósági apparátus dolgozik, a magát megvédeni próbáló embert bűnözőnek titulálják, és koncepciós perek tömegét darálják le nemsokára a bíróságokon, hiszen közeleg a választás. És ha vesztenek, végük van, ezt ők is pontosan tudják!

Amikor az én tárgyalásom volt, egy nyugdíjas rendőr barátom, aki bűnügyi területen dolgozott, arra kért, nagyon vigyázzak, mert ezek mindenre képesek, és bármikor találhatnak a kocsimban "véletlenül" egy csomag drogot. Hihetetlennek tűnik, ugye? Pedig nem az!

Egy barátnőm reggel arra ébredt hajnali 3-kor, hogy egy komplett kommandó ront be a lakásukba házkutatás címén, mintha gyilkosokat keresnének, pedig csak az egyik nyelvvizsgaközpont volt útban.

A tárgyalandó ügyek nem random módszerrel vannak kiosztva a bíróságokon, hanem célirányosan. Olyanokhoz, akikről tudni lehet, milyen ítéletet hoznak. Olyanokhoz, akikre lehet "számítani". Aki nem igazodik, kegyetlen tortúrának néz elébe: igazoló jelentések sorát írhatja meg az elmúlt 5 évének minden döntéséről, és örülhet, ha megússza idegösszeroppanás nélkül. De még mindig vannak becsületes bírók. Sajnos egyre kevesebben!

Örökös dilemma lesz az igazságérzet és a jog kettőssége. Bár az lenne igazán ideális, ha a kettő sokkal közelebb állna egymáshoz.

A deteki mészárosként elhíresült gyilkos, aki az ottani alpolgármester fia, csak kis ejnye-bejnyét kapott a bírótól egy ártatlan kutya kegyetlen megöléséért, és arra lett kötelezve, hogy olvasson el egy novellát, nézze meg az abból készült filmet, és készítsen olvasónaplót. Egálban van ez egy állat kínhalálával? A bíró most csodálkozik. Mert tömegével kapja a fenyegető és az egyet nem értő leveleket, üzeneteket! Mert az állatvédők tüntetést szerveznek az ítélet miatt. Ettől az ítélettől vajon megváltozik egy ilyen szörnyszülött gondolkodása?

Érdekes, hogy a fideszes körgyűrűhöz tartozó slepp sosem bűnös. Nem baj, ha elfelejti rendesen kitölteni a vagyonbevallását, nem baj, ha állami pénzeken utazgat, nem baj, ha ellopja az uniós támogatásokat, nem baj, ha a beruházása az eredeti terv többszörösébe kerül, nem baj semmi. De próbálna ilyet egy ellenzékhez tartozó ember megtenni! Már rég börtönben lenne, és körülötte hatalmas lenne a média visszhang.

"Mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs többé lopás. Aki először nyúl bele a kasszába, le lesz vágva a keze" - mondta Pokorni. Hogy-hogy van még a kormánytagoknak és a sleppjüknek karja? Ja, tudom az okát: nincs sebész. Mind elhagyta az országot.

Én hiszek az igazságban. Eljön az idő, amikor ezek mindegyike bíróság előtt fog állni. Olyan bíróságok előtt, ahol nem a haverjaik ülnek majd. Mert amilyen egy kormány, olyan az igazságszolgáltatása. Ha más igazságszolgáltatást akarunk, ahhoz egy új, tiszta kormány is kell! Mert ez már csupa mocsok! Ahogy Hofi mondta, az igazságból elveszett az i. Már csak a gazság maradt...

A bejegyzés trackback címe:

https://viharzona.blog.hu/api/trackback/id/tr2612727022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása